Milyen kedvezményekben részesülhetnek a fogyatékossággal élő hallgatók a felsőoktatásban?
A 2011. évi felsőoktatási törvény több paragrafusában is szabályozza a fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosítását. Kigyűjtve a fogyatékossággal élő hallgatókra vonatkozó paragrafusokat:
- § (1) „A felsőoktatási intézmény
- c) tájékoztató és tanácsadó rendszerével segíti a – különös figyelemmel a fogyatékkal élő – hallgató beilleszkedését és előrehaladását a felsőfokú tanulmányok idején, illetve a tanulmányok alatt és befejezését követően segítséget nyújt a karriertervezésben.”
Ez azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézménynek rendelkeznie kell olyan tájékoztatóval, amelyből mind az érintett hallgatók, mind az oktatók megismerhetik a segítség adásának formáit. A tájékoztató formáira, médiumára vonatkozóan nincs előírás. A tanácsadó rendszer biztosítása is többféle formában valósulhat meg: akár az intézményi és kari fogyatékosügyi koordinátorok személyében, akár az intézmény által létrehozott fogyatékosügyi központokon, tanácsadó, vagy támogató szolgálatokon, vagy az esélyegyenlőségi bizottságokon keresztül.
- g) „működése során biztosítja, hogy a feladatainak végrehajtásában közreműködők a hallgatókkal, az oktatókkal és a felsőoktatásban dolgozókkal kapcsolatos döntéseik meghozatala során az egyenlő bánásmód és az egyenlő esélyű hozzáférés követelményét megtartsák.”
E paragrafus szerint az egyetem minden intézkedését át kell hatnia a hátrányos megkülönböztetés tilalmának (így a fogyatékosság alapján történő diszkriminációnak) és az egyenlő esélyű hozzáférés elvének a biztosítása. Az egyenlő esélyű hozzáférés a gyakorlatban mind az épített környezethez, mind a kommunikációhoz és az információhoz történő akadálymentes hozzáférés biztosítását jelenti.
- § (2) „Az oktatással kapcsolatos feladatokat ellátó kötelessége, hogy az ismereteket tárgyilagosan és többoldalúan közvetítse, a jóváhagyott tanterv szerint oktasson és értékeljen, a hallgató emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa; az oktató tevékenysége során vegye figyelembe a hallgató egyéni képességét, tehetségét, fogyatékosságát.”
- § (1) „A Kormány
…..
c) fogyatékossággal élő jelentkezők csoportjához tartozók esélyegyenlőségét az a)–d) pontban meghatározott hallgatói csoportok tekintetében a felsőoktatási felvételi eljárás, illetve a felsőoktatási tanulmányai, …….. során biztosítja.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak teljesítése során nem lehet mentesíteni a jelentkezőt a felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben az oklevél által tanúsított szakképzettség megszerzéséhez szükséges alapvető tanulmányi követelmények teljesítése alól.”
Ahogy az a szövegezésből nyilvánvaló, a fogyatékossággal élő hallgató számára az esélyegyenlőséget mind a felvételi (ld. korábban), mind az egyetemi tanulmányai során biztosítani kell, azonban, ha a hallgató különböző mentességeket igényel, akkor azokat csak akkor kaphatja meg, ha az adott szakképzettség tekintetében nem számítanak alapvető követelménynek. Annak eldöntése, hogy bizonyos tantárgyak, vagy tananyagrészek alapvető követelménynek számítanak, az egyetem megfelelő bizottságainak döntési jogköre.
- § (1) „A hallgató joga, hogy a jogszabályokban és az intézményi szabályozásban meghatározottak szerint teljes körű, pontos és hozzáférhető formában információt kapjon a tanulmányai megkezdéséhez és folytatásához, kialakítsa tanulmányi rendjét, igénybe vegye a felsőoktatási intézményben elérhető képzési lehetőségeket, kapacitásokat; állapotának, személyes adottságainak, fogyatékosságának megfelelő ellátásban részesüljön.”
A megfelelő ellátás sok esetben szolgáltatások biztosítását jelenti: pl. legyen személyi segítő; legyen digitális tananyag; legyen pszichológiai tanácsadás; stb.
- § (1) „Egy személy – felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és mesterképzésben összesen – tizenkét féléven át folytathat a felsőoktatásban tanulmányokat magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben (a továbbiakban: támogatási idő). A támogatási idő legfeljebb tizennégy félév, ha a hallgató osztatlan képzésben vesz részt és a képzési követelmények szerint a képzési idő meghaladja a tíz félévet.
(2) A doktori képzésben részt vevő hallgató támogatási ideje legfeljebb nyolc félév.
(3) * „ Az (1) bekezdés szerinti képzésben az oklevél megszerzéséhez igénybe vehető támogatási idő legfeljebb két félévvel – a (4) bekezdés alkalmazásával legfeljebb hat félévvel – lehet hosszabb, mint az adott tanulmányok képzési ideje. Az adott szak támogatási idejébe az azonos szakon korábban igénybe vett támogatási időt be kell számítani. Ha a hallgató az így meghatározott támogatási idő alatt az adott fokozatot (oklevelet) nem tudja megszerezni, a tanulmányait e szakon önköltséges képzési formában folytathatja akkor is, ha az (1) bekezdés szerinti támogatási időt egyébként még nem merítette ki.” – feltéve, hogy az intézmény rendelkezik szabad kapacitással.
(4) A fogyatékossággal élő hallgató támogatási idejét a felsőoktatási intézmény legfeljebb négy félévvel megnövelheti. E kedvezmény több fokozat (oklevél) megszerzéséhez is igénybe vehető, azzal hogy az e bekezdésre tekintettel igénybe vett támogatási idő összesen a négy félévet nem haladhatja meg.
(5) A hallgató által igénybe vett támogatási időnek minősül minden olyan félév, amelyre a hallgató bejelentkezett.
….
(7) A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben való részvételt nem zárja ki a felsőoktatásban szerzett fokozat és szakképzettség megléte, azzal, hogy aki egy képzési ciklusban magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben tanulmányokat folytat, ugyanazon képzési ciklusba tartozó további (párhuzamos) képzés folytatása esetén a támogatási időből félévente a párhuzamosan folytatott állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzések számának megfelelő számú félévet le kell vonni.
(8) Ha a hallgató kimerítette az e §-ban meghatározottak szerint rendelkezésére álló támogatási időt, csak önköltséges képzési formában folytathat tanulmányokat a felsőoktatásban.”
A paragrafus azt fejezi ki, hogy a fogyatékossággal élő hallgató az államilag támogatott képzési időnél négy félévvel többel rendelkezik (összesen, maximum 16 félév). Fontos tudni, hogy ez a kedvezmény nem jár automatikusan, minden esetben kérvényezni kell az adott intézmény szabályzatában lévő határidőig benyújtott kérvénnyel.
(8) * A fogyatékossággal élő hallgató részére biztosítani kell a fogyatékossághoz igazodó felkészítést és vizsgáztatást, továbbá segítséget kell nyújtani részére ahhoz, hogy teljesíteni tudja a hallgatói jogviszonyából eredő kötelezettségeit. Indokolt esetben mentesíteni kell egyes tantárgyak, tantárgyrészek tanulása vagy a beszámolás kötelezettsége alól. Szükség esetén mentesíteni kell a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól. A vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni a segédeszköz – így különösen írógép, számítógép – alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását. Az e bekezdés alapján nyújtott mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható és nem vezethet az oklevél által tanúsított szakképzettség megszerzéséhez szükséges alapvető tanulmányi követelmények alóli felmentéshez.
E paragrafus alapján, ha a hallgató a fogyatékossága miatt nem tud bizonyos tárgyakat teljesíteni – ám ezek a tárgyak, a korábbiakban leírt megkötés szerint nem tartoznak az adott szakképesítés alapkritériumai közé – kérheti a teljes tárgy, vagy annak egy része alóli mentességet. A kérvényt a felsőoktatási intézmény szabályzatában előírt fórumhoz kell benyújtani (ez lehet a tanulmányi bizottság, az esélyegyenlőségi bizottság, a tanulmányi osztály, vagy a dékáni hivatal is). Nagyobb az esélye a mentesség megszerzésének, ha a kérvényhez a kari fogyatékosügyi koordinátor javaslatát is csatoljuk. Fontos tudni, hogy minden hallgatónak, így a fogyatékossággal élő hallgatónak is az adott szakképesítés megszerzéséhez előírt krediteket teljesítenie kell. Tehát, ha a hallgató megkapja a mentességet, akkor az adott tárgy kreditértékének megfelelő másik tárgyat fel kell vennie, hogy meglegyen az elvárt kreditszáma. Ugyanezen paragrafusban olvasható, hogy az írásbeli helyett szóbeli, vagy a szóbeli helyett írásbeli vizsga is kérhető; hogy segédeszközök használata is megengedhető és többletidő is. Ezek a mentességek sem járnak automatikusan, ezeket is kérnie kell a hallgatónak, de legalábbis a fogyatékosügyi koordinátornál jeleznie kell, hogy élni szeretne ezen kedvezményekkel.
Milyen kedvezmények, előnyben részesítések adhatóak mozgáskorlátozott hallgatónak?
A 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szerint mozgáskorlátozott hallgató esetében alkalmazható kedvezmények:
- a gyakorlati követelmények teljesítése alóli részleges vagy teljes felmentés, illetve annak más formában történő teljesítése,
- az írásbeli vizsga szóbelivel, a szóbeli vizsga írásbelivel történő helyettesítése,
- mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól,
- mentesítés a manuális készségeket igénylő feladatok alól azzal, hogy az elméleti ismeretek megkövetelhetők,
- az írásbeli feladatok megoldásához szükséges speciális eszközök, berendezési tárgyak használatának lehetővé tétele,
- a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő biztosítása. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani.
- a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Milyen kedvezmények, előnyben részesítések adhatóak hallássérült hallgatónak?
A 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szerint hallássérült (siket, nagyothalló) hallgató esetében alkalmazható kedvezmények:
- gyakorlati követelmények teljesítése alóli részleges vagy teljes felmentés, illetve annak más formában történő teljesítése,
- a szóbeli vizsga írásbelivel történő helyettesítése, szóbeli vizsgáztatás során – hallgatói igény esetén – jelnyelvi vagy orális tolmács biztosítása,
- mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól,
- az érthetőség és a megértés szempontjából az előadásokon és vizsgákon az elhangzottak egyidejű írásban való megjelenítése a hallgató részére,
- minden vizsgáztatás alkalmával segédeszközök, vizuális szemléltetés biztosítása,
- a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő biztosítása. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani.
- a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő, jegyzetelő tolmács, jelnyelvi tolmács biztosítása.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Milyen kedvezmények, előnyben részesítések adhatóak látássérült hallgatónak?
A 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szerint látássérült (vak, aliglátó, gyengénlátó) hallgató esetében alkalmazható kedvezmények:
- a gyakorlati követelmények teljesítése alóli részleges vagy teljes felmentés, illetve annak más formában történő teljesítése,
- az írásbeli vizsgák helyett a szóbeli vizsga, illetve az írásbeli számonkérés esetén speciális technikai eszközök használata,
- mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól,
- mentesítés a manuális, vizuális készségeket igénylő feladatok alól, de az elméleti ismeretek megkövetelhetők,
- az előadások, gyakorlatok és vizsgák alkalmával a kérdések, tételek hanghordozó eszközön, digitálisan, pontírásban vagy nagyításban történő hozzáférhetősége,
- a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő biztosítása. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani.
- a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Milyen kedvezmények, előnyben részesítések adhatóak beszédfogyatékos hallgatónak?
A 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szerint beszédfogyatékos (diszfázia, diszlália, diszfónia, dadogás, hadarás, afázia, orrhangzós beszéd, dizartria, mutizmus, súlyos beszédészlelési és beszédmegértési zavar, centrális pöszeség, megkésett beszédfejlődés) hallgató esetében alkalmazható kedvezmények:
- a szóbeli vizsga helyett írásbeli vizsga, és a számonkérések esetén speciális technikai eszközök használata,
- mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól,
- a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő biztosítása. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani.
- a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Milyen kedvezmények, előnyben részesítések adhatóak pszichés fejlődési zavarral élő hallgatónak?
A 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szerint pszichés fejlődési zavarral küzdő hallgató esetében alkalmazható kedvezmények:
Diszlexiás – diszgráfiás – diszortográfiás hallgatónál
- az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsga vagy szóbeli helyett írásbeli vizsga,
- írásbeli vizsga esetén a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani,
- a vizsgán a szükséges segédeszközök (különösen számítógép, írógép, helyesírási szótár, értelmező szótár, szinonima szótár) biztosítása,
- mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Diszkalkuliás hallgatónál
- mentesítés a számítási feladatok alól, de az elméleti ismeretek megkövetelhetők,
- a vizsgák alkalmával mindazon segédeszközök használata, amelyekkel a hallgató a tanulmányai során korábban is dolgozott (különösen táblázatok, számológép, konfiguráció, mechanikus és manipulatív eszközök), továbbá hosszabb felkészülési idő biztosítása. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Hiperaktív, figyelemzavarral küzdő hallgatónál
- az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsga vagy szóbeli helyett írásbeli vizsga,
- a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő biztosítása. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani,
- vizsgáknál a hallgató várakozási idejének minimálisra csökkentése,
- az írásbeli feladatok megoldásához szükséges speciális eszközök, berendezési tárgyak alkalmazása,
- a hosszabb időtartamú vizsga több részletben való megtartása, vagy a vizsga helyiségének elhagyása nélküli szünetek, vagy mozgásos aktivitás engedélyezése, érzelmi megnyilvánulások tolerálása,
- külön vizsga a többi hallgatótól elkülönítetten,
- az egyéni sajátosságok függvényében a szóbeli vizsgáztatás során – hallgatói igény esetén – a kérdések leírása vagy többszöri megismétlése, komplex kérdések részegységekre történő lebontása, segítség az elvárások és kérdések tisztázásához,
- az előadások, gyakorlatok és vizsgák alkalmával a kérdések, tételek hanghordozó eszközön, digitálisan történő hozzáférhetősége,
- a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása;
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Magatartásszabályozási zavarral (szocio-adaptív folyamatok zavaraival, az érzelmi kontroll, ön-, vagy mások felé irányuló agresszió, a szorongás, az én-szabályozás gyengeségét mutató magatartásjellemzők, az alkalmazkodóképesség, a célirányos viselkedés, az önszervezés, valamint a metakogníció eltérő fejlődésével) küzdő hallgatónak
- az írásbeli vizsga szóbelivel, a szóbeli vizsga írásbelivel történő helyettesítése,
- a hosszabb időtartamú vizsga több részletben való megtartása vagy szünetek engedélyezése, az egyéni késztetések, érzelmi megnyilvánulások tolerálása,
- külön vizsga a többi hallgatótól elkülönítetten,
- a szóbeli vizsgáztatás során – hallgatói igény esetén – a kérdések leírása, az elvárások és kérdések tisztázása, a feltett kérdések, utasítások megfogalmazásának egyszerűsítése, pontosítása,
- a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani,
- a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Milyen kedvezmények, előnyben részesítések adhatóak autizmus-spektrum zavarral élő hallgatónak?
A 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szerint az autizmussal élő hallgató esetében alkalmazható kedvezmények:
- a számonkérés körülményeinek a hallgató speciális szükségleteihez alakítása, az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsga vagy szóbeli helyett írásbeli vizsga,
- számonkérés során segítségadás az elvárások és kérdések tisztázásához, szóbeli vizsgánál a feltett kérdések, utasítások írásban való megjelenítése, megfogalmazásuk egyszerűsítése,
- a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő. A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani,
- mind a kurzusok, mind a számonkérés során speciális eszközök (elsősorban hangrögzítő eszköz, számítógép, értelmező szótár, egyéb támogató, infokommunikációs technológiák) alkalmazása,
- mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól,
- a fejlődési zavarából következő nehézségek miatt egyes gyakorlati követelmények alóli mentesítés, vagy ezek teljesítésének megfelelő, nem gyakorlati feladatokkal való helyettesítése,
- a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása.
Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény a ezen kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére.
Milyen szolgáltatásokat nyújtanak a felsőoktatási intézmények a fogyatékossággal élő hallgatónak?
Erre a kérdésre röviden azt lehet válaszolni, hogy ahány egyetem, annyiféle szolgáltatás. Mindenképpen érdemes a honlapon és személyesen a fogyatékosügyi koordinátortól is érdeklődni, esetleg, ha több egyetemen is van a hallgató által választott szak, akkor az alapján dönteni, hogy melyik egyetem nyújt a fogyatékossággal élő hallgatók számára széleskörűbb, elérhetőbb szolgáltatást.
Felsorolásszerűen néhány szolgáltatás:
- akadálymentes kollégiumi férőhely
- akadálymentes elektronikus tanulmányi rendszer
- akadálymentes honlapok (egyetemi és kari)
- előnyben részesítés kollégiumi jelentkezésnél
- mozgáskorlátozott hallgatók szállítása külön busszal lakóhelytől a kampuszig
- mozgáskorlátozott hallgatók szállítása taxival
- útvonaltanítás látássérült hallgatóknak
- ingyenes fénymásolás
- ingyenes nyomtatás
- Braille nyomtatás
- ingyenes szkennelés
- adaptált, digitális tananyag előállítása (pl. az ábrák leírásával vak hallgatóknak, vagy szövegmagyarázatokkal siket hallgatóknak) word formátumban
- domború ábrák készítése vak hallgatóknak
- speciális informatikai eszközök és programok használatának tanítása (pl. JAWS, NVDA, tabletek, Neptun, RoboBraille, stb.)
- speciális számítástechnikai eszközökkel felszerelt munkaállomás a könyvtárakban (pl. képernyőolvasó és képernyőnagyító programmal, webkamerával, szkennerrel, adaptált billentyűzettel és egérrel, fejhallgatóval, Braille nyomtatóval)
- a fogyatékos hallgatók megsegítésére kiképzett könyvtáros jelenléte
- képzett jegyzetelők biztosítása
- képzett személyi segítők biztosítása
- kommunikációs segítségnyújtás
- segítség a mindennapi ügyintézésben, oktatókkal történő kommunikációban
- tanulási tanácsadás
- pszichés segítségnyújtás
- speciális karriermenedzsment kurzusok
- fogyatékos hallgatók számára sportolási lehetőségek biztosítása
- speciális idegen nyelvi tanfolyamok