Megnyitotta a jelentkezést a MáSzínház az idei évad inkluzív művészeti foglalkozásaira. A csoportokban értelmileg akadályozott és autista fiatalok és felnőttek, önkéntesek és művészeti szakemberek alkotnak együtt. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a gyermekek és fiatalok mellett szülőknek szóló foglalkozások is szerepelnek a kínálatban.
A MáSzínház 2005 óta épít olyan közösséget, amelyben különböző képességű emberek nem egymás mellett, hanem egymással játszanak, alkotnak és hoznak létre közös élményeket. A foglalkozásokon lehet beszélgetni, játszani, mozogni, táncolni, zenélni vagy színházi eszközökkel dolgozni; egyes csoportok hosszabb alkotói folyamat során előadásokat is létrehoznak.
A közös munkában azonban nem elsősorban a bemutató a fontos. A MáSzínház olyan közeget teremt, amelyben lehet próbálkozni, hibázni, kihívásokkal találkozni és sikereket megélni. A résztvevők saját döntéseket hozhatnak, megfogalmazhatják, mit szeretnének és mit nem, új szerepeket próbálhatnak ki, és művészeti eszközökkel mutathatják meg saját gondolataikat, érzéseiket és történeteiket.
A szervezet munkájában az inklúzió nem elmagyarázandó elv, hanem megélhető tapasztalat. A személyes fejlődés támogatása mellett a MáSzínház azért dolgozik, hogy erősödjön a fogyatékossággal élő emberek önrendelkezése, társadalmi részvétele és láthatósága.
Most kétféleképpen is lehet csatlakozni a MáSzínház közösségéhez: várják az új résztvevők jelentkezését az őszi foglalkozásokra, és azokét is, akik önkéntesként szeretnének bekapcsolódni az inkluzív közösség életébe.
A legtöbb foglalkozás heti egy alkalommal, délután háromnegyed ötkor kezdődik, és másfél óra időtartamú. A helyszín a MáSzínház épülete Budapest IX. kerületében, a Ráday utca 50-ben. Egy foglalkozási alkalom ára 4000 Ft.
További információ / sajtókapcsolat
Kapcsolattartó: Márton Gábor Csaba
E-mail: m.gabor@mas-zinhaz.hu
Telefon: +36202997366
Honlap: https://mas-zinhaz.hu/