Kevés emberi viselkedés vált ki olyan egységesen elítélő – és adott esetben félreértésekkel teli – reakciót, mint amikor valaki a legváratlanabb helyzetben obszcén szavakat kiabál a nyilvánosság előtt. A legtöbben reflexből megbélyegzik: neveletlen, provokál, esetleg feltűnési mániája van? Az I Swear (Esküszöm/káromkodom) című film pontosan ezt a reflexet bontja le, amikor türelmesen, empátiával, és – ami talán a legfontosabb – hitelesen mesél a Tourette-szindrómával élő emberekről.

„A probléma nem a Tourette-szindróma, hanem az, hogy az emberek nem tudnak eleget a Tourette-szindrómáról” – mondja a film középpontjában álló fiatal főhős, John Davidson (Robert Aramayo), akinek az élete nem egy nagy, látványos dráma, hanem apró, mindennapi ütközések sorozata. A skót férfi a buszon, az iskolában – később a munkahelyén –, a szupermarketben vagy a családi asztalnál rendre megbotránkoztat, sőt meg is bánt másokat, ezeket a konfliktusokat azonban nem a jelleme okozza, hanem egy neurológiai állapot: a világszerte több tízmillió embert érintő Tourette-szindróma.

A film számtalan utólag is fel-felvillanó jelenetet és maradandó kérdéseket hagy maga után az emberben. Nehéz nem észrevenni, az életben milyen gyorsan címkézünk, milyen könnyen egyszerűsítünk le bonyolult valóságokat egyetlen látványos tünetre. És talán ez a film legfontosabb üzenete: nem minden az, aminek elsőre látszik. És nem mindenki az, akinek elsőre gondoljuk.