Megosztás

A képen egy házikó látható piros és zöld vonalakból benne két figura fekete színnel, körben pedig a szervezet neve olvasható fekete betűkkel írvaLehetőségeikhez mérten igyekeznek ellátottaik szükségleteire reagálva színesíteni és újítani szolgáltatásaikat. Szeretnék, ha ellátottaikat magas szakmai színvonalon, az Ő elégedettségüket figyelembe véve lássák el. Munkájukat szolgálatnak tekintik, legnagyobb tudásuk és tapasztalataik szerint igyekeznek segíteni a hozzájuk forduló rászorultaknak. Rendezvényeikkel, nyitottságukkal jelzik a társadalom felé az összetartozásukat. Az idősek által képviselt emberi értékek folyamatosan formálják Őket.

Szolgáltatások:

  • Házi segítségnyújtás: Azon személyeknek nyújt segítséget, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből egészségi állapotuk miatt nem képesek, és róluk részben tudnak csak gondoskodni a családtagok. Továbbá azoknak a speciális élethelyzetben élőknek (szenvedélybetegség, fogyatékosság) akik önálló életvitelükhöz segítséget igényelnek.
  • Házi segítségnyújtás keretében az alábbi szolgáltatásokat tudják nyújtani:
    • Bevásárlás, étkeztetés (reggeli, ebéd),
    • gyógyszer vagy inzulin adagolás,
    • fürdetés, öltöztetés,
    • mosás, vasalás.
    • Vérnyomásmérés, vércukormérés,
    • gyógyszer- íratás és kiváltás,
    • lakó-környezet rendbetétele,
    • hivatalos ügyek intézése.
  • jelzőrendszeri házi gondozás
  • szociális étkeztetés
  • idősek nappali ellátása
  • fogyatékkal élők nappali ellátása
  • közösségi és nappali pszichiátriai ellátás
  • demens ellátás