Megosztás

A zalaegerszegi otthon korábban a Kiss utcában működött ugyanis a Gyimesi Lajos Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye, aminek feladatkörét vette át 2011 októberétől a Református Egyház. Mivel bővült a szolgáltatás – hiszen nemcsak nappali, hanem bentlakásos ellátást is biztosítanak -, önkormányzati támogatással nagyobb helyre költöztek, és új nevet is választottak.

A Gasparich úti új intézményt az első bő másfél esztendőben Dömötör Mónika vezette, a közelmúltban pedig Török Zoltán református lelkész került az otthon élére. Az ő nevéhez kötődik a Mandulavirág elnevezés is. Mint meséli: a Bibliában fontos szimbólum e növény. A féltés, a gondoskodás, a szeretet virága. A virág lehulló fehér szirmát az emberi élethez is szokták hasonlítani; szép történetek vannak erről a szentírásban – így egy gondoskodást nyújtó otthonnak nem is találhattak volna jobb nevet. Hozzátette: természetesen őrzik az előző névadó, Gyimesi Lajos emlékét és hagyatékát, aki a gyógypedagógia egyik kiválósága volt.

A zalaegerszegi intézményben 37 gondozott tartós és átmeneti elhelyezését biztosítják, emellett 30 fő nappali ellátásáról is gondoskodnak.

A Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóháza 2011-ben alakult, miután Zalaegerszeg városa a Magyarországi Református Egyházzal kötött koncessziós szerződést a feladatellátásra.

A fogyatékkal élők zalaegerszegi integrált intézményében harminc férőhelyen nappali, hét férőhelyen átmeneti, harminc férőhelyen bentlakásos ellátást tudnak biztosítani. MANDULAVIRÁG – a Bibliában fontos szimbólum e növény. A féltés, a gondoskodás, a szeretet virága.

A virág lehulló fehér szirmát az emberi élethez is szokták hasonlítani; szép történetek vannak erről a szentírásban – így egy gondoskodást nyújtó otthonnak nem is találhattak volna jobb nevet. Természetesen őrzik a névadó, Gyimesi Lajos emlékét és hagyatékát, aki a gyógypedagógia egyik kiválósága volt.