“A XVII. század filozófiájában találhatjuk meg magvait annak a széles körben elterjedt hiedelemnek, hogy a művészet és a tudomány egymásnak ellentétei, céljaikban, módszereikben, eredményeikben kizárják egymást. A szemlélet, mely csak a mennyiségileg mérhető tulajdonságokat fogadja el valóságosnak, a közvetlen, érzéki tapasztalatot valótlannak ítéli, logikusan vezet az ítélethez, amely a tudományt a művészet elé helyezi. Az egyik ésszerű és pontos, a másik szubjektív, ellenőrizhetetlen így bizalmatlanságot kelt. Galilei megkülönböztetésére szükség volt az egzakt tudományok fejlődése szempontjából, számunkra azonban a művészet és a tudomány ilyetén elkülönítése nem indokolt. A művészet és a tudomány az értelem rendező tevékenysége. Az érzékeink közvetítette benyomások rendezésével lényegbevágó tapasztalatainkat szűrjük le, betekintést remélve a természet rendjeinek összefüggéseibe.”