“Kommunista családba születtem a második világháború legvégén. Bár nem követtem az elvárásokat, valamiért még ma is úgy érzem, közöm van ehhez a szörnyűséghez. Elmentem Permbe, hogy szembesüljek azzal, amivel még lehet, ami megmaradt belőle. A 36-os láger ma már múzeum, se rabok, se sírok nincsenek. Mit találtam ott, ami a legjobban megrázott? Üzeneteket mindenhol. Ott és akkor döntöttem el, hogy csinálok valamit, ezért írtam meg ezt a darabot. Persze, nem írhatom le a fájdalmukat, a megalázottságot, a reménytelenséget, a halált, hiszen nem éltem át. Így, csak egy részét annak, amit kaptam, továbbadom, azt, amit mások is megőriztek és továbbadtak, és amíg ez a láthatatlan, végtelen sor meg nem szakad. Amíg Önök is meghallgatják, és őrzik, vagy továbbadják, addig az üzenetük él: Baj van testvér, vigyázz magadra!”