Február 1-én, a szekszárdi sportcsarnokban nagyszabású harcművészeti és küzdősport expot rendez az Alisca Taekwondo Klub. A rendezvényen, mely a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00496 számú pályázat keretében valósul meg, összesen 9 stílus mutatkozik be /boksz, kick boksz, karate, taekwondo, kung fu, shinkendo, muay thai, grappling, katonai közelharc/, edzések, bemutatók és mérkőzések formájában. A sportcsarnokba a belépés díjtalan, a küzdőtéren megrendezett programokon való részvétel úgy szintén.
A kisebb termekben különböző korosztályoknak, kezdőknek, illetve haladóknak meghirdetett edzések várják a sportolni vágyókat, melyeken előzetes regisztrációt követően lehet részt venni. A rendezvényen kiegészítő szolgáltatások is igénybe vehetők majd, így jelen lesz gyógytornász, dietetikus, masszőr, gyermekjátszó, és ki lehet próbálni az air softot is.
A testi fogyatékossággal élő sportolni vágyók részére Para taekwondo edzésen, míg a vakok, látássérültek részére Láthatatlan harcművészet edzésen lesz lehetőségük részt venni.
A fogyatékossággal élők és kísérőik számára a programokon, kiscsoportos foglalkozásokon, edzéseken való részvétel teljesen ingyenes.
Az expon részt vesz, és edzést tart a nagyközönség számára Erdei Zsolt, amatőr világbajnok, többszörös Európa bajnok, olimpiai bronzérmes és korábbi profi világbajnok bokszoló.
Az esemény fővédnöke: Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke.