Mit jelent a felnőttoktatás?

A tanuló munkahelyi, családi vagy más irányú elfoglaltságához, a meglévő ismereteihez és életkorához igazodó iskolai oktatásban (a továbbiakban: felnőttoktatás) vehet részt.

Kik vehetnek részt kizárólag felnőttoktatásban?

A tanuló attól az évtől kezdődően, amelyben

  • nyolc évfolyamos általános iskola esetén tizenhetedik,
  • gimnázium és szakképző iskola esetén huszonötödik életévét betölti, kizárólag felnőttoktatásban kezdhet új tanévet.

 

A tanuló hány éves korától lehet felnőttoktatásban folytatni tanulmányait?

A tanuló attól a tanévtől kezdve folytathatja a tanulmányait felnőttoktatás keretében, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.

Sajátos nevelési igényű tanuló, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló esetén, továbbá, ha a tanulmányi követelményeket azért nem tudták teljesíteni, mert a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt, hány évesen vehet részt kizárólag felnőttoktatásban?

Sajátos nevelési igényű tanuló, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló esetén, továbbá, ha a tanulmányi követelményeket azért nem tudták teljesíteni, mert a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt, a meghatározott életkorhoz (nyolc évfolyamos általános iskola esetén tizenhetedik, gimnázium és szakképző iskola esetén huszonötödik) kettő évet hozzá kell számítani.

Milyen formában történik a felnőttoktatás?

A felnőttoktatásban az oktatás megszervezhető a nappali oktatás munkarendje, továbbá esti, levelező vagy más sajátos munkarend szerint.

Az oldal legutóbbi frissítése: