Megosztás

Örömmel jelentjük be, hogy elérhetővé vált a JAWS, a ZoomText és a kettőt egyesítő Fusion szoftverek új, 2020-as főverziója. Mindhárom program teljeskörű magyar nyelvi támogatással bír és másfél havonta fog frissítéseket kapni, ahogyan azt a 2019-es szoftver verzióknál már megszokhatták a felhasználók.

A JAWS és a Fusion 2020 egyik legjelentősebb újdonsága, hogy immáron lehetővé teszik több nyelv telepítését is. Az amerikai angol nyelv mindig telepítésre kerül, emellett pedig tetszőleges számú támogatott nyelv választható ki a felhasználó igénye szerint. A telepített nyelvek között bármikor könnyedén lehet váltani a menürendszeren keresztül. Ez a lehetőség elsősorban azok számára hasznos és javasolt, akik több nyelven is használják a Windows-t és/vagy a különféle alkalmazásokat.

Az OCR szolgáltatás által használt felismerő motor, az OmniPage frissült a 20-as verzióra, ezáltal pontosabbá téve az optikai karakterfelismerést. Ha az igény szerinti beszéd funkció aktív, akkor már tetszés szerint ki- bekapcsolhatók a JAWS hangjai. A Windows 10 alatt futó ún. univerzális alkalmazások használhatósága is sokat fejlődött azáltal, hogy bevezetésre került egy új kurzorfajta. Ez kiváltja az érintő kurzor használatát és ugyanolyan módon érhető el, mint a JAWS és a láthatatlan kurzor. A webes űrlapok vezérlőelemeinél jelentősen csökkent a szövegismétlés mind a beszédben, mind pedig a Braille-kijelzésben.

Az internetes böngészés során jóval kevesebb felesleges üzenet hangzik el egy-egy vezérlőelemre történő navigáláskor. Most már a virtuális kurzor külön-külön az egyes lapfüleken is ki- és bekapcsolható a Google Chrome webböngészőben. Így a JAWS megjegyzi és be is jelenti, ha a Chrome egyes böngésző fülein ki- vagy bekapcsolta a virtuális kurzort.

Mostantól konfigurálható, hogy a JAWS megjelenítse-e a vezérlő karaktereket a Braille-kijelzésben vagy sem. Alapértelmezetten szűrésre kerülnek a különféle vezérlőjelek.

Frissült a Harpo meghajtó programja, ezáltal támogatottá vált az új BraillePen 14 Braille-eszköz is.

Komoly optimalizáláson ment át a ZoomText, ennek köszönhetően a korábbi változatokhoz képest sokkal gyorsabbá és stabilabbá vált a 2020-as verzió.

Mostantól a ZoomText a 64 bites Windows rendszereken 64 bites alkalmazásként fut, ezzel jelentősen növelve a teljesítményt.

Az új telepítőkészletek az alábbi linkeken, érhetők el: http://infoalap.hu/megjelent-a-jaws-for-windows-a-zoomtext-es-a-fusion-2020/