Megosztás

Jótékony felajánlás nyomán készült 10 darab egyedi fejlesztésű tolókocsi a nehezen mozgó betegek számára a Jósa András Oktatókórházban. A Parkolóház sebészeti tömbje bejárati oldalán 100 forintos pénzérmével, bárki számára elérhető a szolgáltatás.

A nyíregyházi önkormányzat az idei városbál tombolabevételét, 2 millió forintot ajánlott fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházakért Közhasznú Alapítvány javára.

Régi gond volt az, hogy a nehezen mozgó betegek hogyan is juthatnak be a kórház épületébe. Ezután nem kell szívességet és segítséget kérni magunk vagy hozzátartozóink számára, kézenfekvő a lehetőség. A közelmúltban megépített parkolóházban, a sebészeti tömb bejárata közelében helyezték el a kocsikat, hiszen innen indul az épületbe vezető rámpa. A tolókocsi, vagy inkább tolószék úgy működik, mint a bevásárlókocsi.

Itt most Nyíregyházán próbáltuk ezt először megvalósítani. Ha mi magunk (mint betegek, vagy akár hozzátartozóik) olyan állapotban vagyunk, hogy menni is nehezen tudunk, akkor a rendelőig nagyon nehezen tudunk eljutni. Felépült a tömbkórház beruházás utolsó elemeként a parkolóház, és most már tudjuk a telephelyünket is tovább rendezni, a betegutak megszervezésével is.

– nyilatkozta Dr. Adorján Gusztáv, a kórház főigazgatója.

Az Önkormányzat hagyományosan segíti és támogatja a Kórházat. A Város Báljának bevételéből az idei esztendőben is így tettünk.

– fogalmazott az átadón Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, majd hozzátette:

A befolyt összeg nagyságán túl, nagyon fontos az emberi oldala ennek a támogatásnak, egymásra szánt odafigyelés. Ez a tíz egyedileg tervezett és gyártott betegszállító kocsi, nagy segítséget nyújt azok számára akik szeretteiket szeretnék majd a kórház különböző osztályaira eljuttatni.

A probléma nem nyíregyházi, de sehol nem találtak még rá megoldást, tehát e jármű saját gyermek. A gyártó cég számára is újdonság volt a prototípus, referencia lesz ez a jövőben.

Torda Tibor, a Tech-Medical Kft. ügyvezető igazgatója is örül a lehetőségnek:

A mi cégünknek a specialitása főként az egyedi orvosi eszköz, illetve orvosi bútor és termék gyártása. Ennek megfelelően van egy saját tervezőcsapatunk, akik a tervezéssel és a modellezéssel foglalkoznak. Ez egy számítógépes és papír alapú elképzeléseknek az összességét jelenti.

A tíz darabból álló flotta természetesen bővíthető. A kórház vezetése köszönettel veszi civilek és cégek felajánlását újabb tolószékek beszerzéséhez, és kívánják, hogy használóik egészségesen szálljanak ki ezekből.

Az eredeti cikk és videó megtekintése

A képen a 10 darab kék színű tolókocsi látható.
Forrás: Nyíregyháza.hu