Megosztás

Az Alapítvány 2015 szeptemberében kezdte meg működését, ekkor kapcsolódott Jászberény Városi Önkormányzat TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú „A jászberényi Faiskolai utcai szegregátum komplex telepprogramja” c. projektjéhez. A projekt zárását követően a létrehozott tanoda fenntartását és a közösségi ház működtetését is vállalták, céljuk, hogy a jövőben kibővítsék a szolgáltatásaikat igénybe vevők körét, valamint 30 főre növeljék a tanodába járó gyermekek számát. A közösségi házban a tanoda mellett szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést biztosítanak pl.: szociális fürdő, mosoda, szociális szakember általi segítségnyújtás. 2016 tavaszától a város külterületi szegregátumában biztosítottak napi jelenlétet az ott folyó Tanyafejlesztési pályázat keretében megvalósított közösségi fóliasátras növénytermesztést célzó program támogatására. Szintén a Tanyafejlesztési program keretében biztosítottak Jászfelsőszentgyörgy Városi Önkormányzat számára egészségügyi szűrővizsgálatok, egészségnapok lebonyolítását és a tanyagondnoki szolgálat fejlesztését.

Az Alapítvány fő célja:

A társadalom magasabb szintű szociális ellátásának támogatása, az egyén vagy csoport hátrányos helyzetének enyhítése érdekében, a szakma szabályai és az általános, valamint a közszolgálatokra jellemző etikai normák betartásával. Az Alapítvány feladatellátásával patronálja a szociálisan hátrányos helyzetű egyének, családok, csoportok élethelyzetét, tevékenységével törekszik annak pozitív irányú változásának elősegítésére.