„Ha az autizmussal élő barátainknak egy ilyen kaotikus helyzetben felborul a napi programjuk, ráadásul nem értik, hogy miért nem lehet bemenni a kvázi munkahelyükre, ahol találkozhatnának az ismerős arcokkal, társakkal, segítőkkel, az bizony komoly bizonytalanságot okoz” – mondja Szántó Tamás.

Hozzáfűzi, azzal együtt, hogy az autizmusban a tervezhetőség, az érthető-értelmezhető kiszámítható környezet, az mindenképpen segít számukra a körülöttük lévő világ értelmezésében. De ez most felborult, és a mindennapjaiknak a strukturálása térben és időben teljesen átalakult. Ebben a helyzetben a nappali intézményük módosított szolgáltatása telefonos, illetve online formában működik. Egyéb segítségeket a támogatószolgálat munkatársai eljuttatják a családokhoz.

„De arra még kevesen gondoltak, hogy mi van akkor, ha mondjuk egy 30 éves autista fiatalember koronavírus fertőzésben érintett lesz? – teszi fel a kérdést. – Mert az egészségügyi ellátása során, az elvileg veszélyeztetett korú szülő nem lehet ott. Illetve mi van akkor, ha ebben az esetben a beöltözött egészségügyi szakemberek teljesen váratlan, és a számára még soha meg nem tapasztalt élethelyzetben betoppannak?”

Hozzáteszi, eredendően senki nem tudja, hogy a riadalmon kívül egy autizmussal élő személy ilyen szituációban mit ért meg, és miképp reagál?

„És ennek a párja is borzasztóan riasztó lehet – folytatja –, amikor a hozzátartozók kerülnek egészségügyi ellátást igénylő fertőzéses helyzetbe, akkor a szülő nélkül maradt 2-3 hetet eltölteni kénytelen autista személy számára ki tud majd biztonságos környezetet biztosítani? Minden bizonnyal, leginkább az önkéntes beavatkozásos segítségek merülhetnek fel. Most nekünk is nehéz… de gondolj bele, milyen lehet egy autizmussal élő társunknak!”